Közben Hollandia nem fogad repülőgépeket az Egyesült Királyságból.

Koronavírus – a második hullám, a második lezárás



A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is vizsgálja a Londonban és Délkelet-Angliában megjelent, az eddiginél sokkal gyorsabban terjedő, új koronavírustörzset. A BBC azt írja, hogy Nagy-Britannia megosztja az új vírustörzzsel kapcsolatos információkat a WHO-val. Szakértők szerint arra nincs bizonyíték, hogy az új változat több halálos áldozatot követelne a vírus eddigi formájánál, illetve az sem bizonyított, hogy az oltások nem hatnak ellene.

READ  La regina Elisabetta appare all'improvviso all'apertura della metropolitana di Londra خط

Boris Johnson, brit miniszterelnök még szombat este bejelentette, hogy az új vírusváltozat terjedésétől leginkább érintett térségekben, elsősorban Londonban és Délkelet-, illetve Kelet-Angliában a jelenlegi háromfokozatú járványkészültségi rendszert kiegészíti egy újabb, negyedik fokozat, és ez vasárnap nulla órától ezeken a területeken érvénybe is lép.

Közben Hollandia jelezte, nem fogad repülőgépeket Nagy-Britanniából. A holland kormány azt követően függesztette fel minden, az Egyesült Királyságból érkező repülőjárat fogadását, hogy Hollandiában találtak valakit, aki a koronavírusnak a szigetországban terjedő új törzsével fertőződött meg. A tilalom szintén vasárnap lépett hatályba, és legkésőbb január 1-ig hatályban is marad. A holland közegészségügyi hatóság (RIVM) „azt javasolja, hogy a vírus ezen változatának (…) bejutását minden lehető módon akadályozzák meg, az Egyesült Királyságból érkező utasok mozgásának korlátozásával, illetve ellenőrzésével” – olvasható az egészségügyi minisztérium közleményében.

Azt is leírták továbbá, hogy a holland kormány az elkövetkező napokban az Európai Unió más tagállamaival együtt megvizsgálja a további korlátozások lehetőségét.

Hollandia január közepéig öthetes zárlatot írt elő a járvány újbóli fellángolásának megfékezése érdekében, így zárva tartanak az iskolák és a nem alapvető cikkeket forgalmazó üzletek is.




A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!

READ  Boris Johnson dice agli alleati: "Chiunque tranne Rishi Sunak torna"


Boris Johnson további szigorításokat jelentett be, szinte teljesen lezárják Londont


MTI
Világ

Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírustörzs jelent meg – közölte szombat este Boris Johnson brit miniszterelnök.